Az „Olyan, mint a falusi nagyinál!” gyerektábor, nyári tábor 2022 programban hangsúlyos a falusi életmód mellett a környezet és természet ismerete. A gyerekek a saját maguk által készített termékeket haza is vihetik. A turnus időpontja: 2022 július 17-22. Jelentkezés itt: Jelentkezési lap

ÁRAK ITT!

A gyerekeket létszámtól függően 3 vagy 4 csapatra osztjuk, a csapatoknak állandó felnőtt segítője, felügyelője van. A csapatok a hét során különböző versenyeken mérik össze a tudásukat, erejüket. A hét során a gyerekek kitalálnak és betanulnak egy kis előadást is, amely a mezőgazdasághoz kapcsolódik.

A gyerekek naponta 5 alkalommal kapnak étkezést: reggeli, tízórai (gyümölcs), ebéd, uzsonna, vacsora. Édesség, csipsz, szénsavas-cukros üdítő nincs a táborban, de van helyette házi szörp, sok zöldség és gyümölcs.

A napi tábori események vázlatosan a következők:

Állandó napi programok: reggel, kora délelőtt, késő délután könnyű kerti munkák, állatok ellátása, növény és állatismeret játékosan, a munka közben.

Nyári tábor 2022 program

1. nap – Vasárnap

Érkezés 14 órától

Szálláshely elfoglalása, ismerkedés egymással, a táborral, csapat zászlók elkészítése, sorversenyek

Este tábortűz, szalonnasütés

 2. nap – Hétfő – „Búzától a kenyérig

Reggel, kora délelőtt kertészkedés, állatok ellátása

Délelőttől kora délutánig –Kenyér és kemencés lángos sütés a kemencében

Délután – „Gyomvadászat”, “Rovar-szafari” rovar, bogár befogás és azonosítás, készülődés a színi előadásra

 3. nap – Kedd – “Lekvár és savanyúság nap”

Délelőttől kora délutánig – Zöldségek és gyümölcsök előkészítése és házi savanyítás, lekvár főzés

Délután – Kincskeresés, készülődés a színi előadásra

 4. nap – Szerda – „Lovas nap”

Délelőttől kora délutánig – lovas tematikus nap, lovaglás

Délután – meglepetés program

 5. nap – Csütörtök – „Kézműves nap”

Délelőttől kora délutánig – népi kismesterségek, és kézműves foglalkozások

Délután – készülődés a színi előadásra

Este Színi előadások bemutatása, tábortűz

6. nap – Péntek

Délelőtt: Felkészülés a hazautazásra

Hazautazás, elutazás 13 órától

Táborunk nyitása óta már több, mint 600 gyermek táborozott nálunk és több, mint 1500 gyermeket fogadtunk osztálykirándulás keretében. Vidék, Élmény, Egészség – Úrhidai Gazda Tábor

Vidék tematikájú nyári tábor 2022, szünidei tábor, gyermektábor, gyerektábor, osztálykirándulás helyszín Úrhidán, Székesfehérvár mellett.